JóAkarat

2015.02.16. 08:20 Balla Zsuzsi

Avagy gondolatok gyermekeink védelmében

Mióta anya vagyok számos dologban nem tudok kompromisszumot kötni. Beszélhetnénk a milyen a pelenka, vagy a fürdetőkenőcs témáról, de most engedjétek meg, hogy a magam tapasztalatából, nagyon személyes hangvételben az emberi, lélektani dolgokat vegyem górcső alá.

Néhány évvel ezelőtt, mikor elköltöztem a fővárosból a legfőbb motivációm az volt, hogy a gyerekeimnek és persze magamnak is szeretném megadni a tiszta levegőt, és a nyugodt, természetes környezetet. Így utam az Őrségig vezetett. Itt kevesebb a méreg, és kémiai hatás, mint városokban - gondoltam. Igyekeztem mindent megtenni, hogy az étkezésben is gyakoroljam a kevesebb méreg elvét, mindenben, - ami vidéken könnyebb, és a csapvizet is megiszom. Ezek fényében úgy hittem minden tőlem telhetőt megadok. És jött a csoda. Áldott állapot. Természetesen életem egyik legmeghatóbb élménye volt. Áldott állapotban lenni egy más tudatállapot. Mikor felocsúdtam, persze jöttek a racionális kérdések. Szülésznő, orvos, védőnő, vizsgálatok, mit egyek, és mit ne, mit tegyek és mit ne? Első gyerek, és persze minden NŐ, ANYA, a legjobbat szeretné. Mindenkinek vérmérséklete, hite, beállítottsága alapján, elkezdi azt a bizonyos 9 hónapot. A mai fejemmel és két baba után azt mondom, hogy semmi másra nincsen szüksége egy kismamának, mint óvó szeretetre. A családjára, aki gondját viseli - ha éppen kellemetlenségek adódnak -, mérhetetlen türelemre, hiszen ez mégis csak egy más állapot, és nagyjából ennyi.

Természetesen én is, mint minden e világban szocializált kismama rohantam és kerestem egy nőgyógyászt - kórházzal, majd a védőnőt, háziorvost, és szülésznőt. Néztem az interneten a baba oldalakat, mert kíváncsi voltam mindenre. Lépésről lépésre néztem, hogyan fejlődik a kicsim, és alig vártam az ultrahangot, mert látni szerettem volna mindent. Nagy izgalom.

És aztán jöttek a "kötelező" körök. A kötelező szó természetesen nem véletlenül került idéző jelbe, hiszen, - mint számomra később kiderült - mindabból, amit ránk erőltet a mai magyar egészségügy - csupán megszokásból, töredéke sem kötelező. Elmentem tehát a védőnőhöz, aki odaadja a gondozási kis könyvet. Ebbe gyűjtjük a pecséteket az orvosoktól, a védőnőtől, ide vezetnek fel mindent. De szükség van erre? A védőnő elhiteti, hogy havonta menned kell hozzá is, no meg vért is kell venni, és pisilni, az orvos is megkér szépen, hogy havonta látogasd. És itt jön az első kérdés! A JóAkarat és JóSzándék vezérli őket? A Szeretet? Mert pontosan tudják, hogy egy kismamának törődésre van szüksége! Igen, de milyenre? Lelki törődésre mindenképpen. Az azonban, hogy minden hónapban valaki turkáljon benned, és lecsapolja a véredet, hogy szembesülj a kilókkal amik rád szaladnak, hogy állandóan azon izgulj, hogy vajon milyen vizsgálat mit mutat ki és abból neked, vagy a babádnak milyen baja származhat? No ez már egy kicsit sok. Ennek egyetlen eredménye az, hogy elkezdesz félni. Az aggódásod olyan mértéket ölt, hogy a kilencedik hónap végére, a szülésre már olyan állapotban vagy, hogy mindent elhiszel amit más mond, és semmit sem abból, amit TE érzel.

Nálam a kislányomnál megállapították a 7. hónapban, hogy pici. Persze a végén egészséges 3 kg-os babának adtam életet - ami elsőnél jól is jött, de azért befektettek a kórházba, és a főorvos elképzelése alapján ott is tartottak volna egészen szülésig. 2 hónap. Kórházban. Áldott állapotban. Normális ez? Két hétig bírtam, és miután semmit sem csináltak velem, saját felelősségemre hazamentem. A bent létem alatt természetesen kikupálódtam szülészetből, kismamagondozásból, koraszülésből, és minden olyasmiből, amire pont semmi szüksége egy szülés előtt álló első gyermekes kismamának. Nem vagyok egy félős típus, és hiszek Isten jóságában, gondviselésében, de az élmény olyan mély volt, hogy az már több volt, mint aggódás. És persze nem hivatalos információ szerint ez jó volt a kórháznak. Fejpénz. Így mondják? Egy előnyöm volt azért, a legédesebb, legaranyosabb, és legemberibb szülésszel hozott össze a jó sorsom. Aki sajnos már nem él, a második babámat már nem tudtam nála megszülni, de ezúton is szeretettel, és tisztelettel emlékszem Dr. Horváth Zoltánra. Ő volt az, aki megértett, akihez nemcsak orvosilag, de emberileg is tudtam fordulni. Az Ő útmutatásai alapján már könnyebb volt. És miben is volt más a többitől? Mert megértette orvosként is az élet lényegét, mert JóSzándék, és JóAkarat vezérelte. Szeretet. Es nem a pénz. Ráérzett, hogy mikor mire van szükségem, és a szerint mutatta az utat. Visszatekintve a lányom születésére, aki nem akart még a 42. héten sem a világra jönni, bizony, ha nem Ő lett volna az orvosom, császármetszéssel kellett volna világra hoznom. De kellően elszánt és akaratos voltam, és nyomatékkal közöltem, hogy nem érdekel, hogyan oldja meg, de természetes úton kell, hogy világra jöjjön. No, azért most már van tapasztalatom a természetes fájások, és a mesterségesen (oxytocin) gerjesztett fájások között. Mit mondjak, zongorázni lehet a különbséget, és nem is értem, hogy miért kell egy szülő nőt kitenni - egyébként szépen, természetesen zajló szülésnél, - ennek a drasztikus beavatkozásnak. Mesterségesen kap oxytocint. Örömmel várnám orvosok hiteles, minden JóSzándékkal, és JóAkarttal vezérelt válaszát. Mert ezt azóta sem tudom...!?

A kisfiam születésénél már jobban résen voltam, de még így is akadtak olyan helyzetek, amikor durcit, vagy akár nyílt ellenszenvet váltott ki az orvos, vagy más részéről a hozzáállásom. Senkinek nem akartam rosszat, legkevésbé a babámnak, és önmagamnak, így nem is értettem azokat a feltételezéseket amiket kaptam. Mert nem akartam annyi vizsgálaton részt venni, nem akartam a fölösleges ultrahangokat, és nem akartam, hogy szülés után elvigyék a gyerekemet. És mai napig sem értem, hogy miért kell azonnal elvágni a köldökzsinórt, és miért nem fektetik egyből a babát az anyára, miért kell egyből mindenféle vizsgálatoknak kitenni a picit, nem ér rá az, 1 óra múlva? És miért kell visszatartanom a tolófájásokat? Ja, az orvosom még nem ért be!? És sorolhatnám... A legszebb, a "hasba szúrás" volt. Aminocentézis. Tudod milyen az, amikor egy hosszú tűvel a hasfaladon keresztül beleszúrnak a méhedbe? Csak mert elmúltál 35 éves. Higgyétek el, ha baj van, akkor azt megérzi egy nő, egy anya. Aki odafigyel önmagára, a babájára, aki tudatosan él, vagy legalább is a tőle telhetőt megteszi, az tudja, érzi, hogyha probléma van. Természetesen még akkor is adott a lehetőség, hogy segítséget kérjen! Százan fognak ugrani érte, és remélhetőleg nem a haszon reményében.

Oldalakat tudnék írni arról, hogy mennyi fölösleges, és úgy gondolom kockázatos vizsgálatnak van kitéve egy nő várandóság alatt. Az egészségügy persze partner ebben. Nyilván mindenkinek meg van a haszna ebből. Másra nem tudok gondolni. És hol van a JóAkarat, és JóSzándék? És az anyák? És a babák? És az apák? Rájuk, ránk ki gondol? Miért van az, hogy mindenki csak a saját érdekeit védi? Tudjátok miért van ennyi császármetszés? Mert ez nem annyira rizikós az orvosnak, és még kényelmes is. Ja, és a kórháznak ezért több pénz is jár! Ezt is tudtátok? Manapság a császármetszések száma 30%. Ahol én szültem, az elmúlt időben közel 40%-ra emelkedett ez a szám. Kíváncsi lennék egy napi rutinjára. A "protokollra". Ez nem normális! Volt egy nagyon kedves ismerősöm. Svájcból. Az Őrségbe költözött haza. Nőgyógyász. Aki értette, és tudta a születés misztériumát. Nála 3% volt ennek aránya. Ha van fél órátok, akkor nézzétek meg itt ezt a kis filmet róla, vele. Aki most vár babát, vagy tervezi, mindenképpen ajánlom! Sajnos Ő sem él már, de ezúton is tisztelettel emlékezem Dr. Világhy Istvánra. 

És folytatom. A kórházban rögtön vizsgálják a kicsit. Jó esetben melletted van és látod minden percben. Ha teheted törekedj erre! Én semmi esetre sem választanék olyan kórházat, ahol nem együtt van a baba az anyukájával. Leginkább kórházat sem választanék, maradnék itthon, egy ügyes bábával, és a családommal. Mert nem kell ennél több a születéshez. Bebizonyított tény, hogy azok a babák, akik csendes, félhomályos környezetben jönnek a világra, a család, a szeretteik mellett, sokkal kevésbé stresszesek, mint a kórházban. A lélek így természetes környezetbe érkezik. A kisfiam hajnalban született. 3 perces fájásokkal és nyitott méhszájjal érkeztem és persze rögtön a szülőszobán kötöttem ki. Az orvosom még nem volt bent. Kérték tartsam vissza a tolófájásokat. Aki már szült tudja, hogy ez szinte lehetetlen. Mikor már 20 cm-es kilengései voltak a hasamnak, és őrjöngtem a fájdalomtól (ami a vénásan adott oxytocintól volt - nem is értettem miért kell ez nekem??), és a pici szívhangja már esett vissza, akkor elengedtem mindent. Az elvárásokat, a körülöttem lévők furcsa elképzeléseit arról, hogy hogyan szüljek és valahogy ösztönből csak tettem azt, ami a dolgom. És csodák csodájára perceken belül megszületett az addigra már szürke kisbabám. És hiszem, hogy az volt a szerencsénk, hogy a kellő pillanatban tudtam mit kell tennem, ösztönből és nem hallgattam senki másra. Hogy ez kinek a felelőssége? Természetesen az enyém. Hiszen az én döntésem, az én választásom. Kértem, hogy fektessék rám, de ők már vizsgálni akarták, és nem engedtem - persze nem én voltam a legnépszerűbb miatta a kórházban. Sajnos a köldökzsinórt azonnal elvágták (ezt se engedjétek!), és fél óra múlva már szép, egészséges színe lett. A továbbiakban minden reggel elvitték vizsgálatra, és amikor szerettem volna, hogy vele legyek, bezárták az ajtót előttem - teljesen törvénytelenül -, és minden alkalommal vérben úszva kaptam vissza - mert nem találták a fején a vénát..., és még annyi fáradságot sem vettek, hogy letöröljék. Nos kérem, ez a mai magyar egészségügy. A gyerekem besárgult, aluszékony lett. A továbbiakban nem engedtem a "védő"oltást sem beadni életének a 3. napján. No ezzel kapcsolatosan is kaptam mindent, de józan érveket nem, hogy miért is kellene? Higgyétek el, egy 3 napos csecsemőnek egyáltalán nincsen szüksége oltásra! Véleményem szerint egyáltalán nincs, de 3 naposan biztosan nem! Hadjáratot folytattak, mindenki rám szállt. Aláírattak velem mindent, hogy védjék önmagukat, a kórházat, a protokollt. De nem engem, nem a babát.

Mikor hazaértem a kórházból, fél óra múlva nálam volt a védőnő. Mindez a 4. napon, varrt gátsebbel, fáradtan, és egyáltalán... Apuka ebéddel, és terített asztallal várt. E helyett kaptam egy védőnőt. Majd egy nap múlva a gyerekorvost - aki kézmosás nélkül nyúlt a gyerekemhez.., de nyilván ez meg az ő protokolljuk. Nekik ez a dolguk, így kell ezt csinálni. De kérdem én, hol van az anya? Hol van a gyermek, és hol a család? Egy új élethez nem kell más. Sem papírok, sem protokoll, semmi. Csak JóAkart, és JóSzándék. Szeretet. Mindenki részéről!

Véleményem szerint végig lehet csinálni mindezek nélkül is a várandóságot, a szülést, a gyermekágyat. Lehet épnek és egészségesnek lenni a társadalmi elvárások nélkül is. Sőt! Csupán több tudatosság kell! Meg kell értenünk, hogy ez a mi életünk. A gyerekünké, a családunké. Nem szabad hagyni, hogy félelmet keltsenek bennünk, és fölösleges elvárásoknak tegyük ki magunkat. És kedves APUKÁK! Most hozzátok szólok. Fogjátok meg a társatok kezét! Menjetek el velük mindenhova, még akkor is, ha azért egy nap szabadságot kell kérni a főnöktől, és viseljétek Ti is együtt a felelősséget. A döntéseket együtt hozzátok, és ne mondjátok azt, hogy a védőnő az anya dolga. Nem! Ez a Ti dolgotok is! Mert a gyermeketek életéről, jogairól van szó. Kérdezzetek! Legyetek tájékozottak! Csak azt tegyétek, amit a józan ész diktál!

A legfontosabb Te vagy, a Gyermek, a Család. A hely, ahol várják. A Szeretet.

Utóirat 1: Senkit semmilyen formában nem volt szándékomban megbántani! Hiszem, hogy mindenkiben ott lakozik a JóAkarat, a JóSzándék, a Szeretet. És bár sokszor hiányát látjuk, és a tapasztalatok mást mutatnak, mégis azt kell, hogy mondjam bízom az emberekben - legyenek orvosok, köztisztviselők, kórházi dolgozók, stb... Tudom, hogy egyszer mindenki eljut a tudatosság azon szintjére, amikor belátja az esetleges hibáit, tévedéseit. Ehhez az úthoz mindenkinek a legjobbakat kívánom!

Utóirat 2: Szívesen vennék hiteles, szakmai hozzászólásokat a fenti témával kapcsolatosan! Örülnék orvosi, védőnői, csecsemőgondozói kommenteknek. Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen érvek, és józan ész diktálja azokat a protokollokat, amiket végigcsinálnak a várandós anyákon, a szülésnél, a gyermekágyban. Kérem Tisztelt Szakma! Világosítsanak fel!

Köszönettel: Balla Zsuzsanna

kép1, kép2, kép3, kép4, kép5

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.