AZ ÉN TÜNDÉRKERTEM IV.
2014.07.14. 20:15 Balla Zsuzsi
Az alázat
Igen, az alázat tanulása nagy menet! Egész életemben próbára tett, és bár izgalmas olvasmány lenne végigmesélnem, inkább most a megérkezésemet a Tündérkertembe szeretném megosztani Veletek.
Korábban meséltem már városi életemet, ami természetesen sok alázatot követelt, de mikor meghoztam a Döntést, hogy megyek, úgy gondoltam fel vagyok készülve egy egészen más életre. A házikó, ami várt rám, hogy is mondjam… nem a spanyol mozaikcsempés kategória. Pénzem nagyon kevés maradt a válás után, és még egy vállalkozást is el kellett indítani, hiszen valamiből élnem kell, így komoly fejfájást okozott a hogyan tovább. Természetesen konkrét elképzeléseim voltak, de mikor megérkeztem…, nagyon alapvető dolgokkal kellett szembe néznem: hogy nincsen a házban wc (kint pottyantós), a vízvezeték elfagyva mindenhol, így minden folyik, csöpög, aztán a tény, hogy kell még terület ahhoz, hogy bármilyen termelésbe is kezdjek, semmi sincsen felszántva, nyakig érő fű mindenhol, ja, és májust írunk.. Szerintetek? DE! Ilyen lelkesen, és elszántan még talán nem éltem meg semmit sem. Tudtam, hogy ezt már magamért teszem, hogy minden életeseményem kellett hozzá, hogy most itt legyek! És rögtön másképpen láttam a világot!
Május lévén azon már nem aggódtam, hogy megfagyok, így a nem tudok megfürdeni a házban még hideg vízzel sem + minimum 20 liter hypo a kinti wc-hez, hogy egyáltalán a közelébe menjek már kicsi probléma volt az egészhez képest.
Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy - Atya Isten, ezt hogy fogom végigcsinálni – gondolat, de nem az a típusú ember vagyok, aki meghátrál. Annál is inkább, hiszen komoly kétkedés volt a családomban, sok beszélgetésen voltam túl a közvetlen környezetemmel azzal kapcsolatosan, hogy egy városi lány a kényelemből nem fogja sokáig húzni, és butaság, felelőtlenség ez az egész, amit csinálok, stb.. Ez több, mint 5 éve volt. Hogy ez sok, vagy kevés az viszonyítás kérdése.
Volt mikor lázadtam a sorsom felett, és lázadtam a Teremtőnél, de idő múltával be kellett látnom alázatosan, hogy nem érdemes ujjat húzni Vele, mert akkor is végigvisz mindazon, amit meg-, és át kell, hogy éljek, és lehetek lázadó, vagy alázatos, - kérdés miként élem meg -, de akkor sem tudom megakadályozni a történést. Viselni kell, és mögé látni. Az értelmet keresni.
Az érzés azonban fergeteges, mikor rájössz, hogy megérkeztél, hogy jó helyen vagy, hogy az életed eddigi lépései, döntései mind-mind idevezettek. A felismerés, hogy: Ezért történt minden! Okos kéz vezetett. Ebben a pillanatban kitágul minden, és egy egészen más tudatosság veszi kezdetét.
Az alázat már nem a megalázás, megaláztatás gondolatát hordozza, mind inkább az életet. Az élet egy olyan mankóját, ami végigkísér, ott van melletted minden élethelyzetben, és segít az utadon. A tanítás egy része. Egy gyönyörű része.
Mikor megkérdezik a hozzám látogatók, hogy nem bántam meg? Vagy, hogy nem vágyom vissza? Hogyan is lehetne bánni!? Mert bizonyára fontos, hogy mi vesz körül, milyen környezet, milyen ruha, cipő, autó, és egyebek, de sokkal fontosabb, hogy belül hogyan is éled meg! Mit ad, mivé tesz, hová vezet!?
Nekem az Alázat így mutatta meg.
Mióta itt élek tudom, hogy a természettel is alázatosan és tisztelettel kell viseltetni, nem csak mondani, meg is tenni.
Hiszen általa megtudjuk a lényeget. A Föld ereje, és tudása, a növények, és állatok szépsége, és tökéletes harmóniája… Az időjárás, mint információ hordozó.. Mind-mind megfigyelésre érdemes. A Körúton, dugóban állva és menetre készen, hogy aznap is megtegyem a magam elkötelezett dolgát egy munkáltatónak, egészen más dolgokon járatta a fejem. Most, mikor írom ezt a bejegyzést, kint ülök a nyári konyha előtt a kertben, hajnalban, és hallgatom a madarak énekét, nézem a pirosodó, folyton termő málnámat, ahol a méhek már megkezdték napi munkájukat. A kis fenyőerdőt, a kedvenc rózsáimat.
Az ember moraját még nem hallom a faluban, csak én és az Egész. A családom alszik még. Ritka kivétel, hogy magam vagyok, az én világomban, ahol ezek a gondolatok születnek. Ahol hallom a csöndet, és Isten lehelletét, ahol a fűszál is mesél, és ragyogó arcát mutatja minden. Csak észre kell vennem a dolgokat. Az ajándékokat, amiket kapok az élettől, és alázattal fogadni minden eljövőt. Számomra így szép az élet és teljes. Kívánok mindenkinek hasonlót!
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
