Mert egy dolog sosem változik...

2014.07.23. 11:15 Balla Zsuzsi

Gondolatok egy 20 éves évfordulóra

Szombat délután már izgalommal gondoltam az estére, mert találkozni fogok olyan emberekkel, akikkel 20 éve nem, és ez felvillanyozott. Mióta az Őrségben élek távol a családomtól, a barátaimtól, a találkozások sokkal mélyebben érintenek, mint városi életem alatt. Nyilván ahogy idősödöm, a kornak is betudható, de annak is, hogy az összejövetelek már nem mindennapiak… a szó legszorosabb, és távolabbi értemében egyaránt.

Amíg a város közepén éltem, addig szinte minden nap volt vendégünk, kávézások, esti mulatságok, voltak akikkel napi szinten találkoztunk, de mindenképpen gyakrabban, mint most.

Néha hónapok telnek el, akár évek, hogy valakit nem látok, akit azelőtt rendszeresen, így bevallom sokkal mélyebben érint, ha összejön egy-egy „randi“. Így volt szombat este is... Érettségi találkozó... És bár természetesen minden  osztálytársunk hivatalos volt erre az estére, mégis szinte pontosan az a társaság talákozott újra, akik 4 éven keresztül a hétvégéket, bulikat,

osztálykirándulásokat is együtt töltötték. Hogy is mondják szépen… a mag. Komoly késéssel érkeztem meg az általam még nem ismert helyre, a 6. kerületbe, egy osztálytársunk zárt klubjába (Brody House Studios),

ahol külön termünk volt, és megkülönböztetett figyelemmel gondoskodtak rólunk.

A hely tökéletes választás, ahol még olyan 'apróságokra' is odafigyelnek, hogy patyolat tiszta mellékhelyiség,

textil kéztörlő,

és a kedvencem: a fillérekből megoldott, tökéletesen zárodó wc ajtó zár.

És a társaság…. Bevallom egy kicsit izgultam, de amint beléptem pont ott, és pont úgy éreztem magam, mint diákkoromban. Semmi sem változott. És bár az életben egyetlen dolog állandó, és az a változás, mégis rá kellett jönnöm, hogy van mégis valami, amire ez nem igaz. És az a szeretet.

Legalább is számomra. Ha szeretek valakit, akkor szeretem, és teljesen mindegy, hogy találkozunk, vagy nem, az érzés számomra örökre megmarad. Így voltam ezzel aznap este is. Mintha csak néhány nap, hét telt volna el. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. A viccek, a játékok, az ölelések, a kedves kis csipkelődések, amik természetesen már finomodtak azóta… minden, minden a régi volt. És nagyon őszinte. Már nem volt fontos más, csak az, hogy együtt vagyunk újra, és kíváncsian, csillogó szemmel hallgattuk húsz év meséit. És persze a nosztalgia, amit átéltünk újra, történetek, hangulatok, szerelmek, mesék, az élet maga… Elsodort minket a világ egymástól nagyon távoli helyekre, és életekbe, természetesen különböző sorsokat adott, de mindez mit sem számított.

Van egy mondás: „csak az egyforma ismeri fel a másikat“. És igen. Biztosan érezted már, hogy vannak olyan emberek, akik mindig idegenek maradnak számodra, és vannak, olyanok, akikkel mindig egy húron pendülsz, akár első találkozásra is. Ez a kis társaság az utóbbi kategóriába tartozik. Közös sorsok, karmikus találkozások? Ki tudja ezt? Akárhogy is van…, köszönet, hogy vagytok nekem, és hálás vagyok minden megélt pillanatért, és az eljövendőért. Jó volt Veletek, és nagyon szeretlek Titeket!

kép1, kép2, kép10, kép11, a többi kép a Brody Studios-ban készült.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.