A szászvárosi és a dévai csapattal együtt utaztunk el Székelyföldre a csíksomlyói búcsúra. Oda is értünk fél nyolc óra felé és el is szállásoltak bennünket az alapítvány házánál.
Este én még elmentem régi barátomhoz Palihoz aki a huszárokkal együtt egy istállóba kapott helyet magának éjszakára. Szép volt látni azt, ahogyan élnek ezek az emberek, mennyire szeretik a lovakat és milyen jól érzik magukat még akkor is, ha a szénaboglyában kell aludniuk. Elbeszélgettem egy pár emberrel az életről és arról, hogy ők elmennének-e külföldre dolgozni egy jobb életért? Kérdeztem, hiszen nekem van egy ajánlatom és nem tudom mit tegyek? Ezek az egyszerű emberek, mind ugyanazon a hullámon voltak és mind kifejezetten nemmel válaszoltak erre a kérdésemre ,,mert, hogy itt is meglehet élni jól, amíg szalonna és pálinka van, minden megvan”... Hát igen, kinek mi a fontos, de még olyan is hangzott el hogy „hallod-e te: a gazdag is addig eszik amíg jól lakik”. Aztán semmiféle habozás nélkül az egyik huszár leült a pajta közepébe és elővette a szalonnát, túrót és hagymát. Mindenkit meghívott enni és még meg is sértődőt ha netán valaki elutasította.
Persze, hogy engem is odahívott, én el is fogadtam mert én is szalonna rajongó vagyok, ha így mondhatnám, odanyújtja felém a tábla szalonnáját és azt mondja: „figyelj te, ezt én neveltem, én etettem, most ő etet engem”, hát elkacagtam magam mert jópofán hangzott, de nagyon szép mondani valója volt. Éjjel 2 órakor visszaértem a szálláshoz és lefeküdtem.
Másnap 9 órakor megreggeliztünk, utána meg elmentem megnézni a vásárt, volt ottan kürtöskalács mindenfajta, pálinka jobbnál jobb, mindenféle ajándéktárgy, meg kézileg készített kütyü-mütyür.. A zarándokok közben lassan-lassan kezdtek szép számban megérkezni Magyarország és Erdély különféle tájairól. A legnagyobb sikere biza a kalapoknak volt mivel jó idő ígérkezett, sokan vették őket még akkor is, ha eléggé szokatlan árban adták el a kereskedők..
Végül megkaptuk a helyünket és megvártuk a misét. Hamarosan el is kezdődőt.
Életem legszebb miséjén vehettem részt, mert Oláh Dénes főesperes választ adott arra amiért én idejöttem, elmondta, hogy szüksége van a népnek a közösségekre mégpedig olyan közösségekre amelyek a Föld sója és a világ világossága legyenek még akkor is, ha ezek kicsi közösségek. Ferenc pápa szavait idézve elmondta, hogy ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk a közösségeket, ekkor döbbentem én rá, hogy ha elmennék akkor meglopnám a közösséget amelyben most jelenleg élek. Már pedig én nem meglopni szeretném Erdély földemet, nem elmenekülni innen, hanem hasznos tagjaként élni itt ahol a helyem. Csöndesen elvonultunk a szállásunkra, miközben lefelé menegettem, mindenkinek az arcán láttam az örömöt, a jókedvet és a boldogságot, érzelmek melyeket csak is itt a búcsún lehet megkapni a Boldogságos Szűz Máriától.
Négy órakor megebédeltünk a szabadban, ebéd közben sok ismerőseinkkel találkoztunk és elbeszélgettünk, majd fél hat órakor hazaindultunk és éjszakára egészségesen hazaértünk.
Nekem jó élményben volt részem, sőt mondhatóm, életváltoztató élményben, mert meghoztam a döntést és itt maradok ahol vagyok. Tudom, hogy itt a helyem és nem máshol, én a nyelvemen akarok beszélni nem pedig idegen helyeken mutogatni. A közösségemnek pedig hűségesen szolgálni mert úgy gondolom, hogy a tündérkertnek szüksége van rám is még akkor is, ha csak egy hangya vagyok benne.
