AZ ÉN TÜNDÉRKERTEM V.

2014.08.06. 08:10 Balla Zsuzsi

A barátság

Ígértem, hogy még szót ejtek a történeteim között a barátságról, amiről - most számomra nagyon aktuálisan - mesélek.Először is szeretném elmondani, hogy az időszámításom az Őrségbe költözésem pillanatában kezdődött, legalább is olyan értelemben, hogy arról már érdemes szót ejtenem. Ami előtte volt az a ráhangolódás a mostra, út keresés, ismerkedés, tanulása valaminek, ami majd elvezet valahová. Ami utána történik, az olyan érzés, mint egy újjászületés. Mintha azóta kezdenék élni igazán. Persze sokan beleszületnek a természetbe. Itt az Őrségben is így van ez, bár az itt élő fiatalok sokasága elvágyik a városba, amit nem is értek.

Igazán itt éreztem meg azt a természetes állapotot, hogy szabad vagyok.

Szabadon veszem a levegőt, amiben oxigén és nem más van, szabadon látom az állatokat, őzeket, szarvasokat,

ölyveket,gólyákat, még a kertünkben is, és nem érzem bezárva magam.

És mindehhez természetesen emberek is kapcsolódnak. Lelkek, akik kísérnek, velem vannak, elmennek, jönnek újak, és változnak. A városban sokan vettek körül, nap, nap után, család, kollégák, ismerősök, barátok. Számomra a család szent, és vérség, erről egyértelműbben nem is tudok megnyilvánulni, és ott vannak a barátok. A barátok, akik szintén feltétel nélküliséget élveznek. De néha kiderül, hogy nem mindig van ez így. Mikor kiszakadtam a városi környezetemből, még jöttek az ígéretek, a nagy szavak: - majd jövök, - beszélünk, - tartjuk a kapcsolatot… És én várok… Eleinte sokat, keresve a másikat, majd szomorúan konstatálom, hogy nem jön, nem keres, és elmarad... Végül a számfejtés... Kik is az én barátaim?

És a sokaságból néhány marad.

Hogy szomorú voltam e? Hazudnék, ha azt mondanám nem. De később rájöttem, hogy tökéletes, és éppen időben jövő segítség volt ez a helyzet, hogy kire, és milyen energiát fordítok, fordíthatok.

Persze kénytelen az ember sok mindenkivel találkozni élete során – és természetesen nem véletlenül – mégis kevesebb az, akivel az együttlét ad, és nem elvesz. 

Ennyi idősen pedig rájön az ember, hogy mennyivel jobb olyan dolgokkal, emberekkel foglalkozni, ami, aki már nem lopja az energiát tőlünk, hanem feltölt. Nekem ez is nagy tanulsága volt az elköltözésemnek. 

kép1, kép2, kép3, kép4, kép5, kép6, kép7, kép8

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.