Virágvasárnap Kodállyal és az Angyalokkal

2018.04.01. 14:49 Balla Zsuzsi

Úgy hozta a jó sorsom, hogy a Húsvéti ünnepeket Budapesten töltöm. Mit is tehetnék, hogy ezekben a zord időkben mégis meghittséget, fennköltséget és egy kis kultúrát vigyek a hétköznapjainkba? Ma reggel gondoltam egyet és a kislányommal elmentünk az Ünnepi Nagymisére a Mátyás-Templomba. A gondolat röpke volt, az öltözés gyors. 

Ki gondolta volna, hogy ezen a szeles délelőttön sok-sok száz ember gyülekezett a Halászbástya lábánál, hogy együtt ünnepelje Krisztus feltámadását? A templom tömve volt, egy néni hozzánk fordult és azt mondta, hogy:  "soha ennyi embert még nem látott Virágvasárnap ebben a templomban" -, pedig évek óta ide jár. Könny szökött a szemembe, ahogy végignéztem az embereket. Idősek és egészen picik, karon ülők és újszülöttek apukák és anyukák, kigyúrtak és kigyúratlanok. Mindenféle ember valami egészen furcsa várakozásban.., ünneplőben... És akkor megszólalt a csengő és jött a pap a kereszttel,  tömjén füstbe burkolózva kísérőivel. Tudtam, hogy templomba megyek, tudtam, hogy ünnepelek, de ami ekkor történt, arra nem számítottam. Megszólalt az orgona, a kórus, és a karnagy vezényletével kezdetét vette egy csodálatos Kodály délelőtt, amely egybefolyt Istennel, Jézussal, velünk emberekkel, Éggel és Földdel. Akkor már folytak a könnyeim. A kislányom áhitattal hallgatta Kodály műveit, csodálta a templom hatalmasságát és figyelt a papra, az emberekre, és rám. Éreztük az angyalok jelenlétét, és tudtuk, hogy most valami nagyon fontos dolog történik, túlmutatva az emberi valón. Mert "amint a Mennyben, azonképpen itt, a Földön is".

Nem tudom visszaadni azt az állapotot, amiben ott voltunk, és azóta is tart. Eggyé folyt mindenki szíve. Mosolyogtunk, könnyeztünk, énekeltünk és imádkoztunk, eggyek voltunk. Olyan érzés volt, amit még nem tapasztaltam emberek között. Mintha éreznénk, hogy a Világunk megmentése abban a kézben van, amelynek szíve tud még szeretni önzetlenül. A végén egy lélekként énekeltük a Himnuszt, ami maga volt a katarzis. Ennyi érzést még soha nem éltem át emberektől. És az orgona csak búgott és búgott...

Ez az ország egy KERESZTÉNY ország, amelynek Szent Koronáját felajánlottuk Boldogságos Szűz Máriának a Magyarok Nagyasszonyának. Ez az ország a nemzetével soha nem veszhet el, mert egy a szíve és a lelke.

Ma megint megértettem valamit.

 

 

Kép1, Kép2, Kép3

Szólj hozzá!

Ne add fel az álmaidat!

2017.05.22. 21:03 Balla Zsuzsi

Az utóbbi napokban régi barátaimmal beszélgetek. Fiúk a grundról, akik végigkísérték az elmúlt 20 évemet. A velük való beszélgetés inspirált arra, hogy ismét írjak, és megosszam a gondolataimat.

Több, mint 8 éve költöztem az Őrségbe Budapestről. Éles váltás volt. A részleteket a korábbi bejegyzésekben olvashatjátok, most csak annyi a fontos, hogy még mindig itt vagyok. Évek hosszú során sokféle vélemény, elképzelés, gondolat született az emberek fejében erről a tettemről. Voltak, akik teljesen bolondnak tartottak, elítéltek, de voltak, akik ennek az ellenekzőjét fogalmazták meg.

Ami számomra most a lényeg, hogy ezek a barátaim, akik ráadásul férfiak, azt mondják, hogy bátor vagyok, erős, és ami a legmeglepőbb, hogy titkon irigylik azt amit tettem, ahogyan élek. Én azon nyafogok, hogy elfáradtam, hogy nehéz, hogy most nem megy, sok a munka a kertészetemben, az otthoni feladatok, a két gyerek, mindezt nagyjából egyedül csinálom, és olyan jó lenne, ha végre jönne egy igazi férfi erő. Erre azt kapom, hogy én egy valóságos hős vagyok, mert olyat tettem, amit Ők nem... Pedig csak az álmaimat, a vágyaimat követtem, és teszem azt most is.

Aztán szóba került az is, hogy kellene néha kompromisszumot kötnöm. De milyet? Miben? Mi legyen kevesebb, vagy mit adjak alább? Azt érzem, ha megtenném, akkor akár össze is pakolhatnék, és költözhetnék vissza Budapestre, vagy vihetném a gyerekeimet egy átlagos oviba, vagy iskolába (hogy legyen több időm, és ne együtt legyünk), vagy nem is tudom...

Ha feladnék bármit is abból, amiért itt vagyok, ami elvezérelt az őrségi otthonomban, akkor magamat adnám fel. Az álmokat, ami nélkül - szerintem - nem érdemes élni.

Sokszor nehéz. Érzem a súlyát a tettemnek. De addig, amíg én ma délelőtt a száz éves almafáim árnyékában, csodálatosan tiszta, napsütötte levegőn, pitypang leveleket rágcsálva nyafogtam a barátomnak, hogy nekem milyen rossz, addig Ő ült a dugóban az autójában Budapesten, és szembesített azzal az élettel, amit választottam. Nem cseréltem volna vele. Délutánra pedig mérhetetlen hála öntötte el a szívemet, mikor gyalogoltam egy jó órát az erdőben edzés gyanánt, és arra gondoltam, hogy milyen is az élet? Reggel még sírdogálok, mint egy kisgyerek a 'sanyarú sorsomról', délutánra pedig mindez megváltozik, és már boldogan fogadom be magamba mindazt a csodát, ami vagyok, ahol vagyok, és ahogyan élek.

Soha ne add fel az álmaidat, mert elveszíted a szabadságod!

 

 

kép1, kép2, kép3

Szólj hozzá!

JóAkarat

2015.02.16. 08:20 Balla Zsuzsi

Avagy gondolatok gyermekeink védelmében

Mióta anya vagyok számos dologban nem tudok kompromisszumot kötni. Beszélhetnénk a milyen a pelenka, vagy a fürdetőkenőcs témáról, de most engedjétek meg, hogy a magam tapasztalatából, nagyon személyes hangvételben az emberi, lélektani dolgokat vegyem górcső alá.

Néhány évvel ezelőtt, mikor elköltöztem a fővárosból a legfőbb motivációm az volt, hogy a gyerekeimnek és persze magamnak is szeretném megadni a tiszta levegőt, és a nyugodt, természetes környezetet. Így utam az Őrségig vezetett. Itt kevesebb a méreg, és kémiai hatás, mint városokban - gondoltam. Igyekeztem mindent megtenni, hogy az étkezésben is gyakoroljam a kevesebb méreg elvét, mindenben, - ami vidéken könnyebb, és a csapvizet is megiszom. Ezek fényében úgy hittem minden tőlem telhetőt megadok. És jött a csoda. Áldott állapot. Természetesen életem egyik legmeghatóbb élménye volt. Áldott állapotban lenni egy más tudatállapot. Mikor felocsúdtam, persze jöttek a racionális kérdések. Szülésznő, orvos, védőnő, vizsgálatok, mit egyek, és mit ne, mit tegyek és mit ne? Első gyerek, és persze minden NŐ, ANYA, a legjobbat szeretné. Mindenkinek vérmérséklete, hite, beállítottsága alapján, elkezdi azt a bizonyos 9 hónapot. A mai fejemmel és két baba után azt mondom, hogy semmi másra nincsen szüksége egy kismamának, mint óvó szeretetre. A családjára, aki gondját viseli - ha éppen kellemetlenségek adódnak -, mérhetetlen türelemre, hiszen ez mégis csak egy más állapot, és nagyjából ennyi.

Természetesen én is, mint minden e világban szocializált kismama rohantam és kerestem egy nőgyógyászt - kórházzal, majd a védőnőt, háziorvost, és szülésznőt. Néztem az interneten a baba oldalakat, mert kíváncsi voltam mindenre. Lépésről lépésre néztem, hogyan fejlődik a kicsim, és alig vártam az ultrahangot, mert látni szerettem volna mindent. Nagy izgalom.

És aztán jöttek a "kötelező" körök. A kötelező szó természetesen nem véletlenül került idéző jelbe, hiszen, - mint számomra később kiderült - mindabból, amit ránk erőltet a mai magyar egészségügy - csupán megszokásból, töredéke sem kötelező. Elmentem tehát a védőnőhöz, aki odaadja a gondozási kis könyvet. Ebbe gyűjtjük a pecséteket az orvosoktól, a védőnőtől, ide vezetnek fel mindent. De szükség van erre? A védőnő elhiteti, hogy havonta menned kell hozzá is, no meg vért is kell venni, és pisilni, az orvos is megkér szépen, hogy havonta látogasd. És itt jön az első kérdés! A JóAkarat és JóSzándék vezérli őket? A Szeretet? Mert pontosan tudják, hogy egy kismamának törődésre van szüksége! Igen, de milyenre? Lelki törődésre mindenképpen. Az azonban, hogy minden hónapban valaki turkáljon benned, és lecsapolja a véredet, hogy szembesülj a kilókkal amik rád szaladnak, hogy állandóan azon izgulj, hogy vajon milyen vizsgálat mit mutat ki és abból neked, vagy a babádnak milyen baja származhat? No ez már egy kicsit sok. Ennek egyetlen eredménye az, hogy elkezdesz félni. Az aggódásod olyan mértéket ölt, hogy a kilencedik hónap végére, a szülésre már olyan állapotban vagy, hogy mindent elhiszel amit más mond, és semmit sem abból, amit TE érzel.

Nálam a kislányomnál megállapították a 7. hónapban, hogy pici. Persze a végén egészséges 3 kg-os babának adtam életet - ami elsőnél jól is jött, de azért befektettek a kórházba, és a főorvos elképzelése alapján ott is tartottak volna egészen szülésig. 2 hónap. Kórházban. Áldott állapotban. Normális ez? Két hétig bírtam, és miután semmit sem csináltak velem, saját felelősségemre hazamentem. A bent létem alatt természetesen kikupálódtam szülészetből, kismamagondozásból, koraszülésből, és minden olyasmiből, amire pont semmi szüksége egy szülés előtt álló első gyermekes kismamának. Nem vagyok egy félős típus, és hiszek Isten jóságában, gondviselésében, de az élmény olyan mély volt, hogy az már több volt, mint aggódás. És persze nem hivatalos információ szerint ez jó volt a kórháznak. Fejpénz. Így mondják? Egy előnyöm volt azért, a legédesebb, legaranyosabb, és legemberibb szülésszel hozott össze a jó sorsom. Aki sajnos már nem él, a második babámat már nem tudtam nála megszülni, de ezúton is szeretettel, és tisztelettel emlékszem Dr. Horváth Zoltánra. Ő volt az, aki megértett, akihez nemcsak orvosilag, de emberileg is tudtam fordulni. Az Ő útmutatásai alapján már könnyebb volt. És miben is volt más a többitől? Mert megértette orvosként is az élet lényegét, mert JóSzándék, és JóAkarat vezérelte. Szeretet. Es nem a pénz. Ráérzett, hogy mikor mire van szükségem, és a szerint mutatta az utat. Visszatekintve a lányom születésére, aki nem akart még a 42. héten sem a világra jönni, bizony, ha nem Ő lett volna az orvosom, császármetszéssel kellett volna világra hoznom. De kellően elszánt és akaratos voltam, és nyomatékkal közöltem, hogy nem érdekel, hogyan oldja meg, de természetes úton kell, hogy világra jöjjön. No, azért most már van tapasztalatom a természetes fájások, és a mesterségesen (oxytocin) gerjesztett fájások között. Mit mondjak, zongorázni lehet a különbséget, és nem is értem, hogy miért kell egy szülő nőt kitenni - egyébként szépen, természetesen zajló szülésnél, - ennek a drasztikus beavatkozásnak. Mesterségesen kap oxytocint. Örömmel várnám orvosok hiteles, minden JóSzándékkal, és JóAkarttal vezérelt válaszát. Mert ezt azóta sem tudom...!?

A kisfiam születésénél már jobban résen voltam, de még így is akadtak olyan helyzetek, amikor durcit, vagy akár nyílt ellenszenvet váltott ki az orvos, vagy más részéről a hozzáállásom. Senkinek nem akartam rosszat, legkevésbé a babámnak, és önmagamnak, így nem is értettem azokat a feltételezéseket amiket kaptam. Mert nem akartam annyi vizsgálaton részt venni, nem akartam a fölösleges ultrahangokat, és nem akartam, hogy szülés után elvigyék a gyerekemet. És mai napig sem értem, hogy miért kell azonnal elvágni a köldökzsinórt, és miért nem fektetik egyből a babát az anyára, miért kell egyből mindenféle vizsgálatoknak kitenni a picit, nem ér rá az, 1 óra múlva? És miért kell visszatartanom a tolófájásokat? Ja, az orvosom még nem ért be!? És sorolhatnám... A legszebb, a "hasba szúrás" volt. Aminocentézis. Tudod milyen az, amikor egy hosszú tűvel a hasfaladon keresztül beleszúrnak a méhedbe? Csak mert elmúltál 35 éves. Higgyétek el, ha baj van, akkor azt megérzi egy nő, egy anya. Aki odafigyel önmagára, a babájára, aki tudatosan él, vagy legalább is a tőle telhetőt megteszi, az tudja, érzi, hogyha probléma van. Természetesen még akkor is adott a lehetőség, hogy segítséget kérjen! Százan fognak ugrani érte, és remélhetőleg nem a haszon reményében.

Oldalakat tudnék írni arról, hogy mennyi fölösleges, és úgy gondolom kockázatos vizsgálatnak van kitéve egy nő várandóság alatt. Az egészségügy persze partner ebben. Nyilván mindenkinek meg van a haszna ebből. Másra nem tudok gondolni. És hol van a JóAkarat, és JóSzándék? És az anyák? És a babák? És az apák? Rájuk, ránk ki gondol? Miért van az, hogy mindenki csak a saját érdekeit védi? Tudjátok miért van ennyi császármetszés? Mert ez nem annyira rizikós az orvosnak, és még kényelmes is. Ja, és a kórháznak ezért több pénz is jár! Ezt is tudtátok? Manapság a császármetszések száma 30%. Ahol én szültem, az elmúlt időben közel 40%-ra emelkedett ez a szám. Kíváncsi lennék egy napi rutinjára. A "protokollra". Ez nem normális! Volt egy nagyon kedves ismerősöm. Svájcból. Az Őrségbe költözött haza. Nőgyógyász. Aki értette, és tudta a születés misztériumát. Nála 3% volt ennek aránya. Ha van fél órátok, akkor nézzétek meg itt ezt a kis filmet róla, vele. Aki most vár babát, vagy tervezi, mindenképpen ajánlom! Sajnos Ő sem él már, de ezúton is tisztelettel emlékezem Dr. Világhy Istvánra. 

És folytatom. A kórházban rögtön vizsgálják a kicsit. Jó esetben melletted van és látod minden percben. Ha teheted törekedj erre! Én semmi esetre sem választanék olyan kórházat, ahol nem együtt van a baba az anyukájával. Leginkább kórházat sem választanék, maradnék itthon, egy ügyes bábával, és a családommal. Mert nem kell ennél több a születéshez. Bebizonyított tény, hogy azok a babák, akik csendes, félhomályos környezetben jönnek a világra, a család, a szeretteik mellett, sokkal kevésbé stresszesek, mint a kórházban. A lélek így természetes környezetbe érkezik. A kisfiam hajnalban született. 3 perces fájásokkal és nyitott méhszájjal érkeztem és persze rögtön a szülőszobán kötöttem ki. Az orvosom még nem volt bent. Kérték tartsam vissza a tolófájásokat. Aki már szült tudja, hogy ez szinte lehetetlen. Mikor már 20 cm-es kilengései voltak a hasamnak, és őrjöngtem a fájdalomtól (ami a vénásan adott oxytocintól volt - nem is értettem miért kell ez nekem??), és a pici szívhangja már esett vissza, akkor elengedtem mindent. Az elvárásokat, a körülöttem lévők furcsa elképzeléseit arról, hogy hogyan szüljek és valahogy ösztönből csak tettem azt, ami a dolgom. És csodák csodájára perceken belül megszületett az addigra már szürke kisbabám. És hiszem, hogy az volt a szerencsénk, hogy a kellő pillanatban tudtam mit kell tennem, ösztönből és nem hallgattam senki másra. Hogy ez kinek a felelőssége? Természetesen az enyém. Hiszen az én döntésem, az én választásom. Kértem, hogy fektessék rám, de ők már vizsgálni akarták, és nem engedtem - persze nem én voltam a legnépszerűbb miatta a kórházban. Sajnos a köldökzsinórt azonnal elvágták (ezt se engedjétek!), és fél óra múlva már szép, egészséges színe lett. A továbbiakban minden reggel elvitték vizsgálatra, és amikor szerettem volna, hogy vele legyek, bezárták az ajtót előttem - teljesen törvénytelenül -, és minden alkalommal vérben úszva kaptam vissza - mert nem találták a fején a vénát..., és még annyi fáradságot sem vettek, hogy letöröljék. Nos kérem, ez a mai magyar egészségügy. A gyerekem besárgult, aluszékony lett. A továbbiakban nem engedtem a "védő"oltást sem beadni életének a 3. napján. No ezzel kapcsolatosan is kaptam mindent, de józan érveket nem, hogy miért is kellene? Higgyétek el, egy 3 napos csecsemőnek egyáltalán nincsen szüksége oltásra! Véleményem szerint egyáltalán nincs, de 3 naposan biztosan nem! Hadjáratot folytattak, mindenki rám szállt. Aláírattak velem mindent, hogy védjék önmagukat, a kórházat, a protokollt. De nem engem, nem a babát.

Mikor hazaértem a kórházból, fél óra múlva nálam volt a védőnő. Mindez a 4. napon, varrt gátsebbel, fáradtan, és egyáltalán... Apuka ebéddel, és terített asztallal várt. E helyett kaptam egy védőnőt. Majd egy nap múlva a gyerekorvost - aki kézmosás nélkül nyúlt a gyerekemhez.., de nyilván ez meg az ő protokolljuk. Nekik ez a dolguk, így kell ezt csinálni. De kérdem én, hol van az anya? Hol van a gyermek, és hol a család? Egy új élethez nem kell más. Sem papírok, sem protokoll, semmi. Csak JóAkart, és JóSzándék. Szeretet. Mindenki részéről!

Véleményem szerint végig lehet csinálni mindezek nélkül is a várandóságot, a szülést, a gyermekágyat. Lehet épnek és egészségesnek lenni a társadalmi elvárások nélkül is. Sőt! Csupán több tudatosság kell! Meg kell értenünk, hogy ez a mi életünk. A gyerekünké, a családunké. Nem szabad hagyni, hogy félelmet keltsenek bennünk, és fölösleges elvárásoknak tegyük ki magunkat. És kedves APUKÁK! Most hozzátok szólok. Fogjátok meg a társatok kezét! Menjetek el velük mindenhova, még akkor is, ha azért egy nap szabadságot kell kérni a főnöktől, és viseljétek Ti is együtt a felelősséget. A döntéseket együtt hozzátok, és ne mondjátok azt, hogy a védőnő az anya dolga. Nem! Ez a Ti dolgotok is! Mert a gyermeketek életéről, jogairól van szó. Kérdezzetek! Legyetek tájékozottak! Csak azt tegyétek, amit a józan ész diktál!

A legfontosabb Te vagy, a Gyermek, a Család. A hely, ahol várják. A Szeretet.

 

 

Utóirat 1: Senkit semmilyen formában nem volt szándékomban megbántani! Hiszem, hogy mindenkiben ott lakozik a JóAkarat, a JóSzándék, a Szeretet. És bár sokszor hiányát látjuk, és a tapasztalatok mást mutatnak, mégis azt kell, hogy mondjam bízom az emberekben - legyenek orvosok, köztisztviselők, kórházi dolgozók, stb... Tudom, hogy egyszer mindenki eljut a tudatosság azon szintjére, amikor belátja az esetleges hibáit, tévedéseit. Ehhez az úthoz mindenkinek a legjobbakat kívánom!

 

Utóirat 2: Szívesen vennék hiteles, szakmai hozzászólásokat a fenti témával kapcsolatosan! Örülnék orvosi, védőnői, csecsemőgondozói kommenteknek. Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen érvek, és józan ész diktálja azokat a protokollokat, amiket végigcsinálnak a várandós anyákon, a szülésnél, a gyermekágyban. Kérem Tisztelt Szakma! Világosítsanak fel!

 

Köszönettel: Balla Zsuzsanna

 

kép1, kép2, kép3, kép4, kép5

Szólj hozzá!

Varázslat

2015.01.08. 00:47 Balla Zsuzsi

Régen írtam, pedig olyan sok történet van a fejemben.Elmúltak az ünnepek, itt az új év is, és azon gondolkodtam, hogy vajon mennyien kértünk, imádkoztunk az utóbbi hetekben? Budapesten töltöttük december nagy részét, tegnap jöttünk haza, és, mint mindig a rohanást, a tömeget láttam, a féktelen bevásárlást, majd a szilveszteri őrületet, az év első napján egy kis csöndet, majd újra a hétköznapok rutinját. És vártam a változást az emberek arcán, karácsonykor is, szilveszterkor is. Valami kis varázslatot, amitől az ünnepek, úgy belül, mások. És rájöttem, hogy a varázslatokat igazán már csak a gyerekek értik, csak ők hiszik, ha el nem vesszük tőlük. Pedig jó lenne néha megállni, kérni, imádkozni. Úgy igazán. Hittel, őszinte eltökéltséggel, alázattal, ahogy még a gyerekek tudják. És akkor eszembe jutott életem egyik legszebb meséje, igazi tündérmese. A varázslat, amiben a gyerekek hisznek. Ez a történet még őszre nyúlik vissza, mikor a fák lassan színesednek, és érezni lehet már az elmúlás illatát. Trágyahordás ideje. Legalább is nálunk. Miután nincsenek állataink, ezért messzebbre kell mennünk érte. Dorka lányom meghallotta, hogy a kedvenc helyére, Szattára, a fjord lovakhoz megyünk, azonnal, és ellentmondást nem tűrően közölte, hogy Ő is jön. Mit volt mit tenni, vittük. Megérkeztünk, kiszálltunk az autóból, és mit látunk? Egy kis sikló fekszik az úton, mozdulatlanul. Kislányom azonnal odamegy, felemeli, minden tiltakozásom ellenére, és látja, hogy véres a nyaka, és mozdulatlan. Természetesen kezelésbe veszi. Míg mi bajlódunk az utánfutóval, hogy hogyan is álljunk be a kupachoz, Dorka odamegy kedvenc lova mellé, és dolgozni kezd roppant komoly, és megfontolt arccal. Mi, "felnőttek" próbálunk hatni rá, hogy szerintünk mindenképpen le kellene tenni azt az állatot, mert nem él, és különben is véres, és én, mint anya a gondolatától is rosszul vagyok, hogy mióta lehet ott, és mit is kaphat el a gyerek attól a szerencsétlen állattól. De lányom hajthatatlan. Fogdossa, simogatja, szeretgeti, és mormol neki mindenfélét, csak a suttogást halljuk. Mondom neki, hogy Kicsim, ez a kis kígyó már nem él, és nincs mit tenni, tegye le egy szép helyre, vigyen neki virágot. Erre, Dorka, felénk fordul, öntudatosan toppant egyet a lábával, összehúzza a szemöldökét és közli, hogy "de nekem van varázslatom, meggyógyítom"! Majd hátat fordít, és teszi tovább a dolgát. Nem tehettünk semmit, és bevallom már nem is akartam. Ebben a kijelentésében annyi érzelem, energia, eltökéltség volt, hogy az, aki ezzel szembe száll csak hitetlen ember lehet. Mi, "felnőttek" összenéztünk, és mentünk mi is a dolgunkra. Mikor végeztünk beszálltunk az autóba, persze Dorka a kígyójával, mérhetetlen gyengédséggel, és elindultunk haza. Útközben beszélgettünk, a kígyót egy pillanatra sem engedte el. Levelekbe bugyolálva szállította, hogy nehogy baja essék. Otthon kitekerte, és, mert akkor már megtudta tőlünk, hogy a siklónak vízre van szüksége azonnal vizet hozott és belefektette. Nem sokkal később boldogan hozta barátját, hogy lássuk, már nem véres a nyaka. Egész délután a gyógyítással volt elfoglalva, nem volt hajlandó semmi mást csinálni, enni sem akart, és aludni sem, mert nem lehetett otthagyni a szegény párát. Beletörődtünk, de azon morfondíroztunk, hogy vajon hogyan tüntessük el a tetemet. A megoldás a következőképpen adta magát: miután pici kígyóról volt szó Dorka úgy gondolta, hogy a pártfogoltja gyerek még, és a kígyó anyukája bizonyára nagyon szomorú, hogy nem tudja hol lehet a picikéje. Ezért abba is belement, hogy a patak partjára letesszük, ami ott folyik a kertünkben, hiszen a kígyónak kell a víz, és majd szépen, ha kipiheni magát, és megerősödik, akkor hazaúszik a családjához. Így otthagytuk éjszakára, mert azért a kígyónak is pihennie kell este. Másnap reggel kimentem a patakhoz, és láss csodát, legnagyobb meglepetésemre a kígyónknak hűlt helyét találtam. Dorkának azonnal szóltam, odasietett, és láttam a tökéletes boldogságot angyali arcán. Nem szólt semmit, rám nézett, a pici szeme örömtől könnyes volt, és csak mosolygott. A kis kígyója hazatalált.

 

kép1, kép2, kép3, kép4 - Dorka, kép5, kép6

Szólj hozzá!

Egyenes gerinccel

2014.12.02. 23:05 Balla Zsuzsi

"Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És hogy a gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel." Wass Albert

Ha most lehetőségem nyílna megkérdezni Téged, hogy vajon érezted-e már ezt a fajta szabadságot, bizony megtenném, bár gyanítom mi lenne a válasz. Talán az ember életében eljön egy-egy pillanat, mikor nincsen más csak a természet, az erdő, esetleg a gyerekei, állatok... De mi lenne, ha ez lenne a természetes? Ha napfelkeltétől napnyugtáig, és még azon is túl Egy akarat létezne. Nem kellene számolni a hónap végén a pénztárca tartalmát, nem kellene a munkahelyen a főnökkel a napi harcokat megvívni, ha nem lenne a multi, és az iskolai elvárások, ha a nap nagy részét azzal töltenéd, hogy a gyerekeiddel foglalkozol és Isten törvényei szerint élsz. A jóakarat, a tisztesség, a szeretet, az egyenesség mentén. Ha a srácaidat nem okítanád, és nevelnéd, csak figyelnéd, Isten tökéletes műveként néznéd, és ők tanítanának Téged..., ha hagynád...

Nap, mint nap tapasztalom az ellenkezőjét. Nem nézek tv-t, és nem hallgatom a híreket, mert nem érdekel a sok mocsok, ami abból folyik, nem olvasok napi sajtót, ha valami érdekel más fórumokat keresek. Éppen elég az embereket látnom. Itt vidéken egy kicsit jobb, de néhány hete Budapesten jártam. Néztem az arcokat, és próbáltam belelátni az életekbe. Kevés mosoly, sok bánat ül rajtuk, hajlott hátak, és a semmibe révedő tekintetek sokasága. Magány, kétségbeesés, fásultság.

Mi lehet a baj? Miért nem tudunk egyenes gerinccel, mosolyogva, szabadon lenni?

Nekem ne mondjátok, hogy mert ilyen a világ, hogy ilyen a politika, a gazdaság, a társadalom. Ez rajtunk múlik. Nem máson. Hol van a büszke MAGyar nemzet? Árpád és Attila vére? Hol van a gondolkodó szellem, aki átlát a szitán, és nem hagyja, hogy uralkodjanak felettünk? Hol? Hol? Hol? Miért kell minden nap mosolytalanul élni, és számolgatni a perceket, hogy mennyi van még hátra? Hol vannak az álmok, és az imák? Elfeledtük tán? Hogyan nézzünk gyerekeink szemébe, és hogyan várjuk tőlük a BOLDOGulást, ha mi nem tudjuk megtanítani nekik, hiszen tőlünk nem ezt látják.Látom a fiatalokat, akik céltalanul mennek az elvárások után okos telefonnal, arctalanul, egy virtuális világban, és olyan divatokat követnek, amit már magam nem is értek. A nemek összemosódnak, zselézett, lakkozott hosszú hajú fiúk..., és kislányok, akik azt hiszik ez az etalon. A szexuális szabadosság pirongató. A szülők rohannak, és vibrálnak, szomorúak és gondterheltek. Hová mentek még így emberek? Nem lenne jobb, ha a szívetek felszabadulna, az elmétek szárnyalna és csak a lelkiismeret és jóakarat működne? Pedig bizton állíthatom az mérhetetlen szabadságot hozna. És nem mástól kell várni a csodát. A csoda mi magunk vagyunk. A bennünk élő LÉLEK, ISTEN, ha úgy tetszik. Mert, ugye saját képmására teremtetett, így a varázslatok bennünk élnek, csak éppen nem tudjuk használni, megélni azt... Miért nem? Mert tele van a szívünk fél-elemmel. Nem egésszel, féllel. Ha egész vagy, akkor rendben vagy. Ha nem félsz, akkor képes vagy gondolkodni a világ dolgain, a sajátodén, az életen, annak értelmén, és szépségén.

Gondolkodtál már azon, hogy miért adnak a híradóban csak rossz dolgokat. Soha nem mutatnak szépeket. Miért is tennék? Akkor nem félnél. Vagy miért akarják kötelezővé tenni a gyerekeknek 3 éves kortól az óvodát? Vagy éppen miért is kell egy elsősnek délután 4-ig bent maradnia az iskolában? Aztán folytatnám olyan triviális kérdésekkel, hogy miért kell a kötelező "védő"-oltás, a kötelező tankönyv, miért kell sokkal nagyobb kört leírni a hatóságoknál, ha mondjuk alternatív módon építkeznél? Miért kell olyan helyzetet teremteni az országban, hogy elmenjenek az emberek, és ne legyen kedvük szülő hazájukban maradni? És miért van a pénz? Ez a kedvenc kérdésem... A válaszokat nem itt, inkább magadban keresd! Hidd el megleled! Ha van időd egy kicsit elmélyedni, akkor a varázslat működik. És szeress! Mert a szer-etet, a gyűl-ölet. Nincs más út! És, "ha Isten velünk, ki ellenünk?"Gondolkodjatok! Láss, és ne csak nézz! A színfalak mögött egészen mást rejt a világ. A világ, amit elhitetnek veled. A szíved, az érzések, soha nem csalnak, mert vannak jelek. Érezz! Zárd ki a látható világot, és keress! Keresd a legbenső titkokat. Megsúgják Neked.

Végezetül pedig egy Táltos Tanítás - Ősi Intelem. Halljátok szeretettel!

 

 kép1, kép2, kép3, kép4, kép5, kép6

 

Szólj hozzá!

Szer-elem

2014.08.29. 15:55 Balla Zsuzsi

Lassan múlik a nyár, és az ősz illatát nap, mint nap érzem. Hajnalban, mikor még a köd lassan nyújtózva ásít, és már nem elég a póló, bizony be kell lássam ez a nyár is elmúlt. Nem bánom. Nagyon szeretem az őszt. És mint mindig ezen a nyáron is számtalan élményben, beszélgetésben volt részem.A szerelem bizony örök ifjú témája mindenkinek. Idén különösen sokat beszélgettem erről. Férfiakkal, nőkkel gyerekekkel, kamaszokkal, szinte mindenkivel. Bennem is emlékek ébredtek, szépek, könnyesek, és gondoltam megosztom veletek, hogy mit is gondolok erről. Kislányként természetesen királylány voltam, és a királyfi jött hozzám táltos lován, mosolygósan, szerelmesen, én pedig lehunyt szemmel boldogan ültem fel paripájára és vágtattunk Heted Hét Országon túlra. Persze a legek legje volt, aki megküzdött a hétfejű sárkánnyal, és mindenkivel csak azért, hogy a szerelmemet elnyerje. Aztán jött az első ovis szerelem, majd az iskola, a kamaszkor, a pirulások, és minden, ami ezzel jár. Természetesen nagyon komolyan gondoltam mindet, mármint a fiúkat, és számomra így volt helyes. Az érzelmek nálam nem felületes dolgok, így szinte mindenki mély nyomot hagyott bennem. És jöttek az intelmek... Hogy az emberek pontosan mit is értenek a szerelem szó alatt? Abból a rengetegből nekem három maradt meg:

"A fél életedet az ágyban töltöd, ha ott gond van, akkor mindenhol gond van."

Ehhez a gondolathoz akkor még fiatal voltam, de ennyi idő után rá kellett jönnöm, hogy valóban, ha a kémia nem működik, akkor valójában küzdhetünk, de igazán nem lesz felhőtlen a kapcsolat, és lehet, hogy nem is fogjuk tudni miért. Egyszerűen csak nem megy és kész.

"A jó kapcsolat az, amiben a legkevesebb kompromisszumot kell kötni." No igen, itt már kellőképpen érett voltam ennek felfogásához, de miután a szüleim is elváltak, és mindkettejük második házassága sem éppen holtodiglan-holtomiglan végződött, így nehéz volt a példát meglátnom. Ma már tudom, hogy bizony ebben is sok bölcsesség van, és tény, hogy amikor azt éreztem a kapcsolatban, hogy ez már nem én vagyok, vagy olyan szélsőséges helyzeteket, viselkedési formákat hoz ki belőlem, amit már nem tudok magamon sem tolerálni, akkor megint csak el kellett gondolkodnom, hogy ez kell-e nekem, vagy sem!? Ő e az, aki, vagy sem... Nehéz ügy, hiszen sokszor magunk sem észleljük ezt az állapotot. Amikor azt érzed, hogy az lehetsz a társad mellett aki valójában vagy - már, ha tudod, hogy ki is vagy -, akkor az már fél siker.

A harmadik intelmet házasságom nehéz perceiben kaptam. Az pedig a következőképpen szólt: "Az a társad igazán, akivel a legjobban szeretsz együtt lenni." 

Ehhez nagyon nem kell kommentár, ha már nem szeretsz azzal együtt lenni, akivel vagy, akkor nincs tovább... És persze számtalan bölcsességet kaptam eddigi életem során, és életvezetési tanácsot, de a szerelem, az szer-elem. Mindennek a lényege, az esszenciája. A nélkül nincs értelme, legalább is nekem. 

És mi az, amit én fogok majd elmondani a gyerekeimnek?

Az életben van A SZERELEM, amihez nincsen fogható, és magyarázni sem kell, vannak szerelmek, amiket meg kell éljünk, és van a gyerekeink apja, anyja. Mindhárom nagyon fontos, de más minőség. Ha szerencsések vagyunk, akkor egyetlen emberben megleljük mindhármat, ha kevésbe vagyunk azok, akkor is megéljük, de sok-sok idő, és számtalan kaland alatt.

És még egy gondolat, amit remélem egyszer megbocsát, és meg is ért a kislányom, és minden férfi. A tökéletes szerelem egy anyának, a kisfia. 

 

 

kép1, kép2, kép3, kép4, kép5, kép6

2 komment

AZ ÉN TÜNDÉRKERTEM V.

2014.08.06. 08:10 Balla Zsuzsi

A barátság

Ígértem, hogy még szót ejtek a történeteim között a barátságról, amiről - most számomra nagyon aktuálisan - mesélek.Először is szeretném elmondani, hogy az időszámításom az Őrségbe költözésem pillanatában kezdődött, legalább is olyan értelemben, hogy arról már érdemes szót ejtenem. Ami előtte volt az a ráhangolódás a mostra, út keresés, ismerkedés, tanulása valaminek, ami majd elvezet valahová. Ami utána történik, az olyan érzés, mint egy újjászületés. Mintha azóta kezdenék élni igazán. Persze sokan beleszületnek a természetbe. Itt az Őrségben is így van ez, bár az itt élő fiatalok sokasága elvágyik a városba, amit nem is értek.

Igazán itt éreztem meg azt a természetes állapotot, hogy szabad vagyok.

Szabadon veszem a levegőt, amiben oxigén és nem más van, szabadon látom az állatokat, őzeket, szarvasokat,

ölyveket,gólyákat, még a kertünkben is, és nem érzem bezárva magam.

És mindehhez természetesen emberek is kapcsolódnak. Lelkek, akik kísérnek, velem vannak, elmennek, jönnek újak, és változnak. A városban sokan vettek körül, nap, nap után, család, kollégák, ismerősök, barátok. Számomra a család szent, és vérség, erről egyértelműbben nem is tudok megnyilvánulni, és ott vannak a barátok. A barátok, akik szintén feltétel nélküliséget élveznek. De néha kiderül, hogy nem mindig van ez így. Mikor kiszakadtam a városi környezetemből, még jöttek az ígéretek, a nagy szavak: - majd jövök, - beszélünk, - tartjuk a kapcsolatot… És én várok… Eleinte sokat, keresve a másikat, majd szomorúan konstatálom, hogy nem jön, nem keres, és elmarad... Végül a számfejtés... Kik is az én barátaim?

És a sokaságból néhány marad.

Hogy szomorú voltam e? Hazudnék, ha azt mondanám nem. De később rájöttem, hogy tökéletes, és éppen időben jövő segítség volt ez a helyzet, hogy kire, és milyen energiát fordítok, fordíthatok.

Persze kénytelen az ember sok mindenkivel találkozni élete során – és természetesen nem véletlenül – mégis kevesebb az, akivel az együttlét ad, és nem elvesz. 

Ennyi idősen pedig rájön az ember, hogy mennyivel jobb olyan dolgokkal, emberekkel foglalkozni, ami, aki már nem lopja az energiát tőlünk, hanem feltölt. Nekem ez is nagy tanulsága volt az elköltözésemnek. 

 

kép1, kép2, kép3, kép4, kép5, kép6, kép7, kép8

Szólj hozzá!

Mert egy dolog sosem változik...

2014.07.23. 11:15 Balla Zsuzsi

Gondolatok egy 20 éves évfordulóra

Szombat délután már izgalommal gondoltam az estére, mert találkozni fogok olyan emberekkel, akikkel 20 éve nem, és ez felvillanyozott. Mióta az Őrségben élek távol a családomtól, a barátaimtól, a találkozások sokkal mélyebben érintenek, mint városi életem alatt. Nyilván ahogy idősödöm, a kornak is betudható, de annak is, hogy az összejövetelek már nem mindennapiak… a szó legszorosabb, és távolabbi értemében egyaránt.

Amíg a város közepén éltem, addig szinte minden nap volt vendégünk, kávézások, esti mulatságok, voltak akikkel napi szinten találkoztunk, de mindenképpen gyakrabban, mint most.

Néha hónapok telnek el, akár évek, hogy valakit nem látok, akit azelőtt rendszeresen, így bevallom sokkal mélyebben érint, ha összejön egy-egy „randi“. Így volt szombat este is... Érettségi találkozó... És bár természetesen minden  osztálytársunk hivatalos volt erre az estére, mégis szinte pontosan az a társaság talákozott újra, akik 4 éven keresztül a hétvégéket, bulikat,

osztálykirándulásokat is együtt töltötték. Hogy is mondják szépen… a mag. Komoly késéssel érkeztem meg az általam még nem ismert helyre, a 6. kerületbe, egy osztálytársunk zárt klubjába (Brody House Studios),

ahol külön termünk volt, és megkülönböztetett figyelemmel gondoskodtak rólunk.

A hely tökéletes választás, ahol még olyan 'apróságokra' is odafigyelnek, hogy patyolat tiszta mellékhelyiség,

textil kéztörlő,

és a kedvencem: a fillérekből megoldott, tökéletesen zárodó wc ajtó zár.

És a társaság…. Bevallom egy kicsit izgultam, de amint beléptem pont ott, és pont úgy éreztem magam, mint diákkoromban. Semmi sem változott. És bár az életben egyetlen dolog állandó, és az a változás, mégis rá kellett jönnöm, hogy van mégis valami, amire ez nem igaz. És az a szeretet.

Legalább is számomra. Ha szeretek valakit, akkor szeretem, és teljesen mindegy, hogy találkozunk, vagy nem, az érzés számomra örökre megmarad. Így voltam ezzel aznap este is. Mintha csak néhány nap, hét telt volna el. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. A viccek, a játékok, az ölelések, a kedves kis csipkelődések, amik természetesen már finomodtak azóta… minden, minden a régi volt. És nagyon őszinte. Már nem volt fontos más, csak az, hogy együtt vagyunk újra, és kíváncsian, csillogó szemmel hallgattuk húsz év meséit. És persze a nosztalgia, amit átéltünk újra, történetek, hangulatok, szerelmek, mesék, az élet maga… Elsodort minket a világ egymástól nagyon távoli helyekre, és életekbe, természetesen különböző sorsokat adott, de mindez mit sem számított.

Van egy mondás: „csak az egyforma ismeri fel a másikat“. És igen. Biztosan érezted már, hogy vannak olyan emberek, akik mindig idegenek maradnak számodra, és vannak, olyanok, akikkel mindig egy húron pendülsz, akár első találkozásra is. Ez a kis társaság az utóbbi kategóriába tartozik. Közös sorsok, karmikus találkozások? Ki tudja ezt? Akárhogy is van…, köszönet, hogy vagytok nekem, és hálás vagyok minden megélt pillanatért, és az eljövendőért. Jó volt Veletek, és nagyon szeretlek Titeket!

 

 

kép1, kép2, kép10, kép11, a többi kép a Brody Studios-ban készült.

Szólj hozzá!

AZ ÉN TÜNDÉRKERTEM IV.

2014.07.14. 20:15 Balla Zsuzsi

Az alázat

Igen, az alázat tanulása nagy menet! Egész életemben próbára tett, és bár izgalmas olvasmány lenne végigmesélnem, inkább most a megérkezésemet a Tündérkertembe szeretném megosztani Veletek.

Korábban meséltem már városi életemet, ami természetesen sok alázatot követelt, de mikor meghoztam a Döntést, hogy megyek, úgy gondoltam fel vagyok készülve egy egészen más életre. A házikó, ami várt rám, hogy is mondjam… nem a spanyol mozaikcsempés kategória. Pénzem nagyon kevés maradt a válás után, és még egy vállalkozást is el kellett indítani, hiszen valamiből élnem kell, így komoly fejfájást okozott a hogyan tovább. Természetesen konkrét elképzeléseim voltak, de mikor megérkeztem…, nagyon alapvető dolgokkal kellett szembe néznem: hogy nincsen a házban wc (kint pottyantós), a vízvezeték elfagyva mindenhol, így minden folyik, csöpög, aztán a tény, hogy kell még terület ahhoz, hogy bármilyen termelésbe is kezdjek, semmi sincsen felszántva, nyakig érő fű mindenhol, ja, és májust írunk.. Szerintetek? DE! Ilyen lelkesen, és elszántan még talán nem éltem meg semmit sem. Tudtam, hogy ezt már magamért teszem, hogy minden életeseményem kellett hozzá, hogy most itt legyek! És rögtön másképpen láttam a világot! 

Május lévén azon már nem aggódtam, hogy megfagyok, így a nem tudok megfürdeni a házban még hideg vízzel sem + minimum 20 liter hypo a kinti wc-hez, hogy egyáltalán a közelébe menjek már kicsi probléma volt az egészhez képest.

Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy - Atya Isten, ezt hogy fogom végigcsinálni – gondolat, de nem az a típusú ember vagyok, aki meghátrál. Annál is inkább, hiszen komoly kétkedés volt a családomban, sok beszélgetésen voltam túl a közvetlen környezetemmel azzal kapcsolatosan, hogy egy városi lány a kényelemből nem fogja sokáig húzni, és butaság, felelőtlenség ez az egész, amit csinálok, stb.. Ez több, mint 5 éve volt. Hogy ez sok, vagy kevés az viszonyítás kérdése.

Volt mikor lázadtam a sorsom felett, és  lázadtam a Teremtőnél, de idő múltával be kellett látnom alázatosan, hogy nem érdemes ujjat húzni Vele, mert akkor is végigvisz mindazon, amit meg-, és át kell, hogy éljek, és lehetek lázadó, vagy alázatos, - kérdés miként élem meg -, de akkor sem tudom megakadályozni a történést. Viselni kell, és mögé látni. Az értelmet keresni.

Az érzés azonban fergeteges, mikor rájössz, hogy megérkeztél, hogy jó helyen vagy, hogy az életed eddigi lépései, döntései mind-mind idevezettek. A felismerés, hogy: Ezért történt minden! Okos kéz vezetett. Ebben a pillanatban kitágul minden, és egy egészen más tudatosság veszi kezdetét.

Az alázat már nem a megalázás, megaláztatás gondolatát hordozza, mind inkább az életet. Az élet egy olyan mankóját, ami végigkísér, ott van melletted minden élethelyzetben, és segít az utadon. A tanítás egy része. Egy gyönyörű része.

Mikor megkérdezik a hozzám látogatók, hogy nem bántam meg? Vagy, hogy nem vágyom vissza? Hogyan is lehetne bánni!? Mert bizonyára fontos, hogy mi vesz körül, milyen környezet, milyen ruha, cipő, autó, és egyebek, de sokkal fontosabb, hogy belül hogyan is éled meg! Mit ad, mivé tesz, hová vezet!?

Nekem az Alázat így mutatta meg.

Mióta itt élek tudom, hogy a természettel is alázatosan és tisztelettel kell viseltetni, nem csak mondani, meg is tenni. Hiszen általa megtudjuk a lényeget. A Föld ereje, és tudása, a növények, és állatok szépsége, és tökéletes harmóniája… Az időjárás, mint információ hordozó.. Mind-mind megfigyelésre érdemes. A Körúton, dugóban állva és menetre készen, hogy aznap is megtegyem a magam elkötelezett dolgát egy munkáltatónak, egészen más dolgokon járatta a fejem. Most, mikor írom ezt a bejegyzést, kint ülök a nyári konyha előtt a kertben, hajnalban, és hallgatom a madarak énekét, nézem a pirosodó, folyton termő málnámat, ahol a méhek már megkezdték napi munkájukat. A kis fenyőerdőt, a kedvenc rózsáimat.Az ember moraját még nem hallom a faluban, csak én és az Egész. A családom alszik még. Ritka kivétel, hogy magam vagyok, az én világomban, ahol ezek a gondolatok születnek. Ahol hallom a csöndet, és Isten lehelletét, ahol a fűszál is mesél, és ragyogó arcát mutatja minden. Csak észre kell vennem a dolgokat. Az ajándékokat, amiket kapok az élettől, és alázattal fogadni minden eljövőt. Számomra így szép az élet és teljes. Kívánok mindenkinek hasonlót!

 

kép1, kép2, kép3, kép4, kép5

Szólj hozzá!

ment-a-teszt

2014.06.21. 22:27 Balla Zsuzsi

 

Nálam a menta élvezete, és ismerete korábban a mojito koktélnál be is fejeződött. Oh, bocsánat, a mentolos fogkrémet el is felejtettem.. Aztán telt, múlt az idő, és valaki megkínált egy menta teával. No itt már egészen más élményekről beszélhetünk, de bevallom nem lett a legkedveltebb italom, majd ismét fordult a kocka, és a kedvenc balatoni kertészetemben találtam igazi mentakülönlegességeket, mint ananász menta és almaillatú menta.  Ezek megváltoztatták a véleményemet a menta tea élvezetéről. Természetesen a menta íz itt is megvan, mégis árnyaltabban, számomra sokkal élvezhetőbben. Egy biztos, nagyon hatékony, és hasznos kis növény, leginkább gyomorpanaszok, puffadás enyhítésére, frissítőként, vagy légúti bántalmak kezelésére, fertőtlenítésre alkalmazva. Akár hidegen, akár melegen is remek lehet annak, aki szereti, vagy gyógyulni vágyik tőle. Azonban egy fontos dolgot figyelembe kell venni gyermekek lehetőleg ne fogyasszák semmilyen formában, allergiás reakciót válthat ki, akár epilepsziás rohamot is okozhat. Azt tudtátok, hogy Szabó Gyuri bácsi egyik kedvenc növénye a bugás macskamenta? Latin neve: nepeta pannonica. Már a neve is mutatja, hogy bizony egy nálunk őshonos növényről van szó, a Bükben szabadon terem jelentős mennyiségben. A magyar néphit szerint a Táltosok itala.

Hosszasan lehetne ecsetelni mire is jó, és milyen fajtái vannak, de úgy gondolom nálamnál sokkal hozzáértőbbek ezt profin leírják, elmondják erre hivatott oldalakon. Most azonban rátérek arra, hogy miért is fogtam bele ebbe az írásba, és miért és hogyan tesztelem a mentát? A közösségi oldalon, az egyik kedvenc csoportomban, akik vidéken újrakezdők, sok hasznos, és gyakorlati tapasztalat cserél gazdát. Itt feltesszük a kérdéseket, és jönnek az ötletek, tanácsok, tapasztalatok. Én is így tettem, amikor észrevettem, hogy a kedvenc almafámba beköltözött egy csinos kis hangya család.  Miután a természet lágy ölén élek, és igyekszem tiszteletben tartani mindenki élőhelyét komoly fejtörést okozott az ügy. Annál is inkább, mert itt az Őrségben bizony számon tartják az öreg, őshonos gyümölcsfákat. A mi kertünkben is van 5 db, az Őrségi Nemzeti Park szakértői szerint 110-130 éves almafa (egy bejegyzést majd még megérdemelnek később). És imádom őket. Volt olyan év, hogy - túlzás nélkül - több tonna alma termett. Ráadásul a legkedvencebb almafám lett szimpatikus hangyáinknak. Sajnos már odvas a fa, és a hangyák úgy gondolták, hogy tökéletes hely lesz számukra. Most mi legyen? Tettem fel a kérdést magamnak, a családomnak, majd ebben a bizonyos csoportban a közösségi oldalon. És láss csodát, jött egy érdekes válasz. Egy hölgy írta, hogy ő borsmentát ültetett a házuk mellé oda, ahol hangyák voltak, és a menta elűzte azokat. Javasolta, hogy ültessek én is az almafámhoz, illetve fel is akaszthatok egy csokorral. Nagyon gyorsan meg is tettem. Igaz, én a nehezen megszerzett néhány cserépnyi fodormentámat ültettem a fa köré. Mert menta ez is, az is alapon... Kedvesem, rögtönzött egy csinos kis magas ágyást hozzá, így mutatósabb lett a műveletünk, bízom benne hasznos is lesz. Az eredmény még várat magára, de remélem hamarosan jó hírt közölhetek eme ment-a-teszt-ről! :) 

 

kép1, kép2, kép3, kép4 - a végeredmény

3 komment